Gondolatok az elmaradt mérkőzésekről
Megyei játékvezetés 2021-10-31 10:02:51
Forrás: - cseretábla
Az alábbi levelet kaptuk, amelyet változtatás nélkül teszünk közzé:
Csak egy elsősoros fekete bábú vagyok a labdarúgás nagy sakktábláján. Egy egytollú mezei ellenőr. A frissen vizsgázott fiatalokat ellenőrzöm és videókat készítek a meccseikről, oktatási anyagokat.
Sajnos az őszi idényben már két meccsem maradt el a vendégcsapatok slendriánsága miatt. Sajnos a meccsek elmaradása az ötödik és a hatodik vonal problémája. Felsőbb osztályokban nem fordul elő. A falucskában már tegnap óta keringett a hír, miszerint a vendégek nem jönnek el a találkozóra. Hivatalosan semmit nem jelentettek a Megyei Igazgatóság felé. Ott voltunk a találkozó előtt egy órával.
A hazai csapat, a vezetők, a rendezők és az árválkodó frissen előkészített játéktér. És a szépszámú néző is gyülekezett. A játékvezető és segítői végezték munkájukat. Pályabejárás, jegyzőkönyv, igazoltatás. A kezdés időpontjától harminc percet vártunk és bosszúsan indultunk haza. Eddig harminc százalékos díj járt.
Ez pontosan a kivárási harminc perc ideje volt.
Most nulla a javadalmazás. Családi programot mondtam le, mert a foci Szent, a Család meg még, remélem sokáig megmarad. A hazaiaknak is lettek költségeik. Nem beszélve arról, hogy az idő pénz! Gondolkozzunk picit. A programok borulása, a rendező csapat költségei, a közönség arculcsapása, a játékvezetők és az ellenőr utazási költségei. És a vendégcsapat csupán egy 0-3 eredménnyel bűnhődik.
Vajon ilyen gazdagok vagyunk?
Arról nem beszélek, ha időben jelzik, akkor a játékvezetőink elmehettek volna más találkozókra. Így is a létszám miatt igen feszített a programjuk. Én is ellenőrizhettem volna egy másik fiatal párost. Egy meccsel és egy ellenőrzéssel bizony szegényebbek lettünk.
Tudomásom szerint az MLSZ rendelkezik egy veretes jogász csoporttal.
Szerintem ki kellene dolgozni az ilyen esetek elkerülése érdekében egy vétkes csapatot sújtó költségtérítést.
Biztosan megvan a jogi háttere. És azt hiszem, némi elrettentést jelenthetne a hasonló esetek elkerülése érdekében.
megyei ellenőr