Vasárnap este Franciaország 2–1-re legyőzte Spanyolországot a Nemzetek Ligája döntőjében, így Didier Deschamps válogatottja emelhette magasba a sorozat trófeáját. A győztes gól viszont nagy vihart kavart, Kylian Mbappé ugyanis egyértelmű leshelyzetben kapott labdát, mégis megadták a találatot. Szabó Zsolttól, egykori NB I-es és FIFA-játékvezetőtől kértünk segítséget a vonatkozó szabály értelmezésére.
„Az érvényben lévő szabály értelmében helyes döntés született, bár elég életidegen volt a szituáció. Azzal ugyanis, hogy a spanyolok védője megpróbálta megjátszani a labdát, új játékhelyzet alakult ki, ami független a megjátszás minőségétől, vagyis hogy Eric Garcíáról éppen Mbappé elé került a labda, így érvényes volt a találat. Más kérdés, hogy eddig ez a szabály nem kapott olyan reflektorfényt, mint most, ahol egy rangos sorozat kimenetelét befolyásolta a gól.”
Szabó Zsolt elmondása szerint az utóbbi évek szabályváltoztatásai folyamatosan a támadófutballt segítették, hogy a nézők több gólt láthassanak, ennek estek most áldozatául a spanyolok.
„A közvetítés során nem véletlenül nem vonalaztak a leshelyzet miatt, hiszen az imént elmondottak alapján hiába volt lesen Mbappé, García labdaérintése után a támadás szempontjából nem volt releváns, hogy milyen helyzetben kapta a labdát a francia támadó. Más kérdés, hogy talán ha kikockázzák, vagy többször visszajátsszák lelassítva a védő mozdulatát, tudatosíthatták volna a nézőkben, hogy az volt a kulcspillanat, ami miatt a VAR elemzést követően is érvényesnek ítélték a gólt.”
A szabályok értelmében tehát nem hibázott Anthony Taylor és az angol játékvezetői csapat. Más kérdés, hogy mennyire reális elvárni egy hátvédtől, hogy a pillanat töredéke alatt mérlegeljen egy ilyen szituációt és inkább ne próbáljon meg menteni a lesen lévő csatár elől, hogy a leshelyzet aktiválódjon...