Gyikó Tamás: visszatérés az NB III-ba – nyolc év után
Megyei játékvezetés 2021-04-16 15:00:52
Pest | Gyikó Tamás |
Forrás: facebook.com - Gyikó Tamás
Talán már ő maga sem számított rá, éppen ezért minden bizonnyal a meglepetés erejével hatott az egyik legrutinosabb Pest megyei asszisztens, Gyikó Tamás (a képen) számára, amikor meglátta az elmúlt hétvégi küldését.
Történt ugyanis, a Játékvezetői Bizottság két megyei kollégával, Kovács Tamással és Volentics Erik Jánossal egyetemben delegálta őt az NB III, Keleti- csoportjának 28. fordulójában a Tiszaújváros – Balassagyarmat mérkőzésre, melyet a vendégek végül Király Olivér (2) és Kamarás Gábor góljaival 3–0-ra nyertek meg.
A 2001-ben játékvezetői vizsgát tett, számos országos és rangos megyei feladatot egyaránt kitűnően megoldó Gyikó Tamás számára az április 11-i tiszaújvárosi kilencven perc egyfajta időutazásként volt felfogható, hiszen néhány nap híján nyolc év után térhetett vissza a harmadik vonalba, s amely a 104. mérkőzése volt az NB III-ban, így hazai viszonylatban alighanem ő a legidősebb, jelenleg is működő asszisztens a harmadosztályban.
Legutóbb 2013. április 28-án az Eger II. – Ózd mérkőzően, az azóta már visszavonult Szalai Zoltánnal és a hozzá hasonlóan manapság is aktív Bíró Zsolttal működött utoljára a hazai futball harmadik vonalában.
Sportszelet