Vezette: Szilvási József – egy kilencvenéves korábbi FIFA-bíró vallomásai

Szilvási József - forrás: nso.hu Forrás: nso.hu - Szilvási József.

A kilencvenéves korábbi FIFA-bíró, Szilvási József vallomása a tovatűnt vidéki futballvilágról, a Kaposvár fölött ragyogó csillagokról és arról, miként lett öccse tragikus halálának másnapján, benyugtatózva és önkívületben a hét játékvezetője.

November elsején töltötte be 90. évét Szilvási József korábbi labdarúgó-játékvezető, az első és mindmáig egyetlen somogyi FIFA-bíró, későbbi gyárigazgató, Kaposvár számos elismeréssel kitüntetett polgára. Életének és pályafutásának tárgyszerű összefoglalását keretes írásunkban olvashatják, ebben a cikkben rendhagyó, személyesebb hangvételű visszaemlékezéssel találkozhatnak az elmúlt kilenc évtizedről. Az idézett mondatok a Szilvási-élettörténet leginkább érintett és kétségtelenül legelfogultabb szereplőjétől származnak – Szilvási Józseftől.

Pontosabban abból a 165 gépelt oldal terjedelmű könyvvázlatból, amelyet gazdag és változatos életútjának lenyomataként néhány éve papírra vetett, és kitüntető bizalma jeléül megmutatott nekünk. A szöveg azóta is a fiókban várja sorsát, a szerző mintha elbizonytalanodott volna szándékában, hogy az érdeklődők és a szélesebb nyilvánosság elé tárja tapasztalatait. Pedig a helyenként irodalmi igényű, a somogyi vidék szeretetétől átitatott, az évtizedek során modernizálódott sportélet elveszített értékeit bemutató, a futballbírói és vállalatvezetői pálya emberi oldalát elénk táró visszatekintés érdemes lenne a jelenkor figyelmére.

Szilvási József könyve több mint önéletrajz.

Egy szülővárosához hűséges, vidékéhez bensőséges szeretettel ragaszkodó férfi huszadik századi időutazása Kaposváron és a somogyi tájakon... „Somogyország, az én csodálatos szűkebb hazám. A költő szerint Isten kalapját ékesítő bokréta, Kárpát-medence virágzó történelme, amely tele volt a fiatalok kacagásával, a férfiak harcos életével, az öregek kiskapuk előtti esti beszélgetéseivel a leáldozó napsugarak melegében.”

Egy vérbeli sportember számadása a kopott pályákon, félretaposott stoplisokban, fűzős labdákkal tanulható leckékről... „Abban a világban a cipőket még suszterok készítették, szögelt, »szöges« stoplival, ami igen sok sérülést okozott, mert sokszor egy centivel is belemélyedt az ember talpába.”

Egy boldog kisfiú csokra a történelem árnyékában is derűsen fénylő gyermekkor emlékképeiből… „Nem tudtam én sem aludni, és a Mezőfi nénivel együtt néztük az ablakból a csillagokat. Nem is felejtem el: a buta kis kérdésemre, hogy honnan jön az öcsém, azt a választ adta, hogy az egyik kis csillag száll le az égből, az lesz az én testvérem, és valamikor, majd nagy sokára, amikor az élet letelik, visszamegy csillagnak az égbe.”

Egy gyötrődő báty megdöbbentő beszámolója öccse végzetes autóbalesetéről…  „Hajnalban én éppen már felkeltem, amikor valaki csöngetett. Ki a fene lehet ilyenkor, gondoltam. Megyek a kapuhoz, hát látom, hogy az orvosunk, dr. Sarlós Vilmos áll a kapuban, orvosi táska a kezében. »Hát te mit keresel itt ilyen korán hajnalban, talán el akarsz jönni velem?«, kérdeztem nagy mosolyogva, közben kinyitottam a kaput. De láttam, hogy a vicc nem ült, mert nem is mosolyodott el. Bementünk a szobába, leültetett, és kivett egy injekciót, hogy beadja. Az első gondolatom az volt, hogy valami ellen akar beoltani. De csak beadta az injekciót, és azt mondta, hogy jól kapaszkodjak meg. Én még mindig nem értettem semmit. De a következő percekben mindent megértettem. Zoli az éjjel autóbalesetben elhunyt, nem szenvedett, azonnal meghalt. Én meg csak ültem, kukán, némán, megdermedve. Végül megkérdeztem, hogyan történt. Mire ő elmondta, hogy egy részeg teherautó-sofőr kihajtott a főútra és úgy karamboloztak. De én most kapok tőle egy lezárt borítékot, amit majd adjak át a Budapesti Honvéd orvosának, mert a mérkőzés nem maradhat el. Pillanatnyilag úgy éreztem, nem hogy mérkőzést vezetni, de még menni sem tudok. (...) Végül is előkerítették a barátomat, dr. Sólyom Jánost, aki vállalkozott, hogy elvisz a mérkőzésre. Még a lelkére kötötte, hogy vigyázzon rám, és a borítékot adjuk át feltétlenül a sportorvosnak. Az úton csak ültem a kocsiban és nem szóltam semmit, nem kértem semmit. Hallgattuk a rádiót, és úgy félálomban hallottam, ahogy a hírekben bemondták a balesetet. Megérkeztünk a pályára szerencsésen. (...) Sólyom dr. átadta a levelet a sportorvosnak (úgy tudom, hogy a Honvéd orvosa volt), kaptam egy injekciót, és azt mondta nyugodtan, öltözzek, ha elvállalom a mérkőzést. Elvállaltam, és elkezdtem öltözni. Később megtudtam, az orvosom azt írta, hogy kaptam tőle egy erős nyugtatót, és kéri, hogy kollégája pedig egy élénkítő injekciót adjon be. Egy idő múlva bejött az öltözőbe, megmérte a pulzusomat, megnézte a szívemet, és engedélyezte a vezetést. Amikor eljött az idő, kivonultunk és levezettem a mérkőzést. A többit már az újságból lehet elolvasni. A hét játékvezetője lettem.”

Egy világot bebarangoló FIFA-játékvezető élménybeszámolója nemzetközi sikerekről, elismeréssel kísért mérkőzésekről... „Amint ott nézelődtünk Liege-ben, láttuk, hogy a lelátó közepén egy részt bordó-aranyozott bársonnyal terítenek le. Meg is kérdeztük azonnal, hogy az miért olyan. A válasz rövid volt, de megrázott bennünket: jön a belga király a mérkőzésre. Átfutott rajtunk, hogy ez megint olyasmi, amiről otthon nem beszélhetünk. Hát, izzadni kezdett a tenyerünk.”

Egy humanista gondolkodású sportvezető hitvallása emberi megértésről, szellemi nagyságról, a messzire látás képességéről...  „Egy kínai császártól való a mondás, amelyet sohasem felejtek el: »Megszabadítani az embereket a szegénységtől a legfőbb kötelességünk és egy pillanatig sem habozhatunk.« Hát én egész életemben ezt tartottam szem előtt.”

Egy racionális vállalatigazgató receptje a hatékony cégvezetés módszereihez... „Nem tudok úgy a Szigetvári utcán végigmenni, a volt gyáram előtt, hogy eszembe ne jutna a hosszú munkás időszak a második otthonomban. Ez a gyár volt tizenegy éven keresztül az egész ország területén elhelyezkedő, tizenkét gyárat és szövetkezetet egyesítő KES Gazdasági Társaság központja, amelynek én voltam a vezérigazgatója. Volt egy alapelvem, amit mindig érvényesítettem: sohasem éreztem magam az alárendeltjeimmel egyenrangúnak, de mindig azonos sorsúnak.”

Egy lokálpatrióta sportkrónikásnak, a Somogyország labdarúgása című kiadvány összeállítójának nevekben, adatokban, színes sztorikban gazdag áttekintése régiója sportéletéről... „Apám nagy Somogy FC-drukker volt, rajta láttam először a klub nyakkendőjét is. Milyen büszkén hordtam én is a piros-fekete csíkos darabot tizenöt éves korom után, amikor ezt már megengedte...     ”

Egy élet bölcsességét, tapasztalatát hordozó idős úr tanácsainak ritka gyűjteménye... „Azokból a kövekből, amelyeket utunkba gördítenek, egy kis ügyességgel lépcsőt építhetünk. Meg kell becsülni az időt, mint minden olyasmit, ami elmúlik, és érdemes tudni, hogy az utókor is csak átmeneti állapot. Felejteni pedig sohasem késő.”

A bíróvilág titka

Nagyon szerencsés embernek vallhatom magam, mert egész életemben azt csináltam, amit szeretek. Vonatkozik a megállapítás a gyermekkoromra, a sportpályafutásomra, a bíráskodásra, a gyárigazgatói munkára és a sportvezetői szerepre egyaránt. Mindehhez kellett a sportszerető, támogató családi környezet” – mondja higgadt hangján, a sokat látott ember józan derűjével Szilvási József, amikor a mögötte hagyott kilencven évről kérdezzük. Érdeklődünk a hatvanas, hetvenes évek játékvezetői közegéről is, amelyhez éppúgy hozzátartozott a futballbírói szakmát övező általános tisztelet, miként azok az utólag dokumentált történetek, amelyek például az Internazionale BEK-sikereinek megágyazó háttérember, Solti-Steinberger Dezső bíróküldésbe is belenyúló mesterkedését mutatják be. Hallott némely kolléga furcsa ügyéről Szilvási József is, az elkapott rejtélyes beszélgetések, váratlan külföldi nyaralások okot adtak annak idején is a bennfentesek gyanakvására, de utólag nem tartja ildomosnak bárkinek a nevét emlegetni.

„Nyugodtan mondhatom, nekem életemben egyszer sem jutott eszembe, hogy valamelyik csapatnak szándékosan segítsek – mondja határozottan. – Valahogy nagyobb megbecsülés vett minket körül annál, mintsem hogy a tisztességes szándékon folt essen. Úgy sem éreztem kísértést a részrehajlásra, hogy a rendező csapatoknál a vendéglátás részeként szokás volt a játékvezetőnek valami helyi szuvenírrel, sokszor nem is kis értékű ajándékkal kedveskedni. Bécsben a mérkőzés előtt a polgármester-helyettes személyesen adott át a városházán egy osztrák címerrel ellátott aranygyűrűt, Madridban Real Madrid feliratú aranyórát, Moszkvában díszes matrjoska babát kaptunk. De nem ezek a tárgyak jártak az eszemben, amikor másnap szabadrúgást kellett ítélnem a hazai csapat ellen.”

 

Hozzászólások