Markáns vélemény Baranyából

2020-06-12 15:28:52
Baranya | Horváth András |

"Nagy baj van és elfáradt a rendszer és a rendszerbe régóta éket verő tehetetlen vezetők!

Óriási vezetői válság van minden téren, nem csak a labdarúgásban. Saját véleményem az, hogy nincs igazi küldetése egy megyei JB-nek. Miben vagyunk jók, miben hiszünk, mit szeretnénk elérni. Mik a célok a közösséggel? Mi a realitás? Mik lehetőségek? (Hol tartunk most?) Milyen lépéseket kell megtenni annak érdekében, hogy jobbá tegyem ezt a közösséget?

Tudom, ez álomszerű, mert egy felülről irányított, félkatonai szervezetről (nincs ezzel semmi baj, csak ez a sajátossága) beszélünk, ahol nem éppen alulról építkeznek, hanem ukázokban, felsőbb utasításra történik minden, így okafogyott a stratégiai tervezés. A megyei igazgatóságok kiépítése is ezt a folyamatot erősítette. Központvezérelt irányítás lett a korábban demokratikusan működő, független, választott megyei elnöki rendszerhez képest. Korábban függyetlen és demokratikus, mert a csapatvezetők választották a Megyei Labdarúgó Szövetség elnökét. Utoljára itt Baranyában ugyebár a Görög volt. Aztán jött az új rendszer. Szerintem azóta nincs igazi gazdája a megyei labdarúgásnak és kevesebb beleszólásuk van a csapatvezetőknek is. Tetszik, nem tetszik, az van, amit felülről mondanak. Az állami irányításnak, a központosított struktúráknak ez a velejárója. De nem is biztos, hogy jó a demokrácia ezeknél az amúgy is parancsuralomra épülő intézményeknél. Azért az tagadhatatlan, hogy adna némi kontrollt, szóhoz juthatna más is, meghallgatásra kerülnének különböző vélemények is, ütköztetni lehetne álláspontokat. De ez fárasztó és bizonyára idegesítő gondolom, és az éppen hatalmon lévőknek kényelmetlen.

A lényeg pedig az lenne, hogy nem szűk elitet kellene a mannához juttatni - mondom úgy, hogy anno én is ahhoz tartoztam végül (igaz, csak megyei eleit) - , hanem egy teljes közösségnek irányt mutatni, lehetőségeket teremteni, KÖZÖSSÉGI programokat szervezni. Mert van rá igény. Heti focik, 4 megye tornája, összejövetelek, sportolás utáni beszélgetések. Több jv-t megmozgatni, hogy látókörbe kerüljenek, hogy bizonyíthassanak. Mert mi számít? Tehetség, önmenedzselés (és mások általi menedzselés) és szerencse - ezt mondta Puhl Sanyi anno.

Ha ma kezdeném a játékvezetést, nem érezném benne jól magam, mint ahogy 2,5 éve pont a közösségi dolgok kiveszése miatt hagytam abba. Kész, megszűnt.... És nem veszik észre, hogy ebben bőven ludas a vezetés. Lehet kölső tényezőkre fogni, csak nem érdemes. Hogy ilyen a világ, ma már nem igénylik a társas kapcsolatokat a sportbarátok. Sajnos az edzőtáborban is kevesen voltak, így az is elmaradt tavaly Baranyában. Amikor ezt meghallottam, nem kaptam szikrát. Semmi közöm már hozzá, de én éreztem magam kellemetlenül a sportbarátaim miatt. Ekkora szégyent megélni, hogy egy megyei edzőtábort nem tartanak meg? Ilyen a világon nincs. És ez ok, okozat. Valami történt és ez egy hosszú folyamat.

És nem, nem lehet arra fogni, hogy kevesebb a gyerek, kevesebben fociznak, mert ez nem kifogás. Amíg ennyire komolytalan a toborzás (!), szinte a nullával egyenlő, addig ne is reménykedjen senki. Nagyon erős online támogatottságot lehet már hozzátenni a szervezéshez és ez igen kicsi hatásfokkal működik. Egyszerűen láthatatlanok az interneten azok a próbálkozások - ha egyáltalán vannak.

Ha pedig megjelennek a tanfolyamon, levizsgáznak az újoncok, akkor a kérdés az, hogy mit látnak ebből az egészből? Mekkora a megtartóereje ennek a hivatásnak?

Magunk elé kellene képzelni az újoncot, hogy mikor is érezné jól magát? Ha ma kezdeném, azonnal elmenekülnék, de nagyon messzire.

Nincs semmi olyan közösségi megmozdulás, ami hivatalos szervezésben, ugyanakkor nem formálisan teremtett lehetőséget ahhoz, hogy a kollégák élő, valódi, emberi kapcsolatokat ápolhassanak, szerves közösséget alkotva. Ez a kulcsa, ami miatt kevese vannak. Ebben szinte biztos vagyok.

Még az egyetemen is többet tesznek a toborzásért, mint az MLSZ-ben tevékenykedők. De lehet, hogy az MLSZ-t nem is annyira érdekli? És a szűk elitet nem érdekli? Hiszen ők már jól jártak. Biztos, hogy a FIFA asszisztens érdeke és feladata az, hogy tobrozzon a megyében? Meg fog szakadni azért, hogy befussák ugyanazt az utat, amit ő? Amellett, hogy tisztelem, elismerem tevékenységét, de biztos, hogy ő a legalkalmasabb, legmotiváltabb erre a feladatra? Ehhez áldozatot kellene hozni, szívvel-lélekkel csinálni olyannak, aki ezt tudja végezni orrvérzésig.

Gyerekek, amíg nem karolja fel valaki a teljes gárdát, nem kezd el közösségi programokat szervezni. És itt egyszerű dolgokról beszélek. Mint korábban is, foci, edzések, körzetek közötti foci (több emberrel, nem csak a szűk kispályás csapattal), beengedni a látókörbe olyanokat, akik most meg sem jelennek. Jöjjenek, vegyenek részt, legyen ez nagypályás foci, ahol nem 5+1 jelenik meg, hanem 11 ember van a pályán (az utazó keretben pedig kb.25) egy csapatból. Kevesen vannak már Mohácson, Szigetváron? Nem tesznek ki egy csapatot? Akkor átállnak a pécsiek közül! Vagy hívnak focistákat, barátokat, hogy meglegyenek. Aztán majd belőlük is lehet játékvezető. Nagyon kicsi szervezést igényelne a korábbi 4 megye tornája is, ahova megint csak 20-24 fő is mehetett nagypályázni. Nem 6-8, mint a kispályásra. Ezek csak példák.

És máris többen kerülnek be abba a körbe, amibe verseny van. Mert ez meg a másik fő probléma. Nincs verseny a jv-k között. Hogyan, mikor lemorzsolódnak már azelőtt, hogy megmérettethetnék magukat. Minden mindennel összefügg!

Dolgozni kellene Uraim! Áldozni, alázatosnak lenni, szervezni, lehetőségeket teremteni. Adni egy közösségnek, irányt mutatni, bevonni!

Amikor vizsgáztam 3 kérdést tettek fel:
1. Van-e sportolói múltam? Volt!
2. Miért választottam a játékvezetést? Mi motivált? Hogy minél kevesebb hibával lehozzak egy meccset.
3. Meddig szeretnék eljutni? NB.III-at mondtam. Persze titkon mindenki Puhl San akart lenni. És megvolt az NB.III.

És igen! Nagyon sokat köszönhetek a mindenkori vezetésnek abban, hogy bíztak bennem. Adtak lehetőséget. Sajnos én sokszor mentem fejjel a falnak, hatalmas igazságérzetemmel, vélt vagy valós sérelmeimmel nem könnyítettem meg a vezetők dolgát. Sajnos, elcsesztem dolgokat, sokszor bután viselkedtem.

Szóval, nagyon köszönöm, amit értem tettek, nagyon hálás vagyok nekik!

Azt kívánom, hogy bárcsak meg tudnák őrizni az akkori közösségi szemléletüket, a tenniakarásukat, a pozitív hozzáállásukat. Azt kívánom, hogy fejben ne adják fel, higgyenek magukban, ne fogják a külső körülményekre azt, hogy szétrohad a megyei játékvezetés! Tudom, és hiszem, hogy van bennük erő, hogy visszahozzák a sírból, de ehhez tényleg bele kell tenni apait-anyait.

Én elsősorben nem a játékvezetésért csináltam, nem a pénzért, nem is azért hogy mindenáron előre jussak (persze dehogynem!).

Alig vártam, hogy elmenjünk közösen focizni. Alig vártam, hogy Balajtival, Ábrahámmal, Bata Lacival, Czakó Dinivel, Tatai Petivel, Tamás Armanddal, Iványi Pistivel, Ursprung Csabival, Keresztes Ambrussal, Ádám Józsival, Horváth Gyurikával, Imhof Janival, Kozári Pistivel, Vavika Ferivel, Georgiou Grigorisszal és még megannyi sportbaráttal együtt focizhassak.

Értitek? Hogy együtt lehessünk, hogy KAPCSOLÓDJUNK!

Sport, foci, foci utáni beszélgetések nélkül, edzőtábor nélkül, valós sporttársi kapcsolatok nélkül?
Ha nincsenek programok, nincsenek sztorik, nincs közös, együttes élmény, nem készülnek fotók, nem lesz miről nosztalgiázni, de a legfőbb baj, hogy el sem jut addig a folyamat, hogy valaki nosztalgiázhasson. Mert nincs tudatosan építkező folyamat.
Lehet így motiváltan tagja lenni egy közösségnek?

Ha ma kezdhetném, nem lennék játékvezető!

(Jó, a mindenkori vezetésnek kevesebb gondja lenne és a megyei labdarúgás is fellélegezne :-))

Mindenkinek erőt, kitartást és jó egészséget kívánok!