2022-ben Zala megyében a 2021-es döntő ismétlődött meg, Zalaszentgrót - Teskánd csapatai között.
ZTE arénában 1400 néző előtt Molnár Attila sípszavára indult a mérkőzés.
Zala megyei játékvezető bizottság mint megtudtuk, így jutalmazta Molnár Attila játékvezetőt és Vörös Dániel asszisztenst egész éves remek Talent program vezetésükért. A küldésben Kaj Barbara női asszisztens folytatva a hagyományokat erősítette a női vonalat.
Remek mérkőzésen Teskánd csapata 4-1 arányban diadalmaskodott.
A találkozó krónikájához hozzátartozik, két büntető és egy kiállítás tarkította a mérkőzést, ahol VAR-t nem kellett alkalmazni, az ellenőrök és úgy 1400 néz nem kérte a videófelvételeket, hogy eldöntsék az eseteket.
Megérdemelt díjakat Kovács Tamás társadalmi elnöke adta át, elmondása szerint ezért érdemes az amatőr labdarúgást és játékvezetést profin menedzselni.
Legyen példa Zala megye!