Ötödször rendezték meg a Játékvezetői Napot

Pest - V. játékvezetői nap - forrás: mlsz.hu Forrás: mlsz.hu - Pest - V. játékvezetői nap.

Az MLSZ Pest Megyei Igazgatóság Játékvezetői Bizottsága ötödik alkalommal rendezte meg június 15-én, szombaton Vasadon a hagyományosnak számító Játékvezetői Napot (Képünkön a főszervező, Gyarmati Pál az ünnepélyes díjátadó serlegeivel).

Ezen első alkalommal a hölgyek részére is megrendezték a kispályás labdarúgótornát, melyet – jobb gólkülönbségével – a Göd nyert meg az Erdőkertest és a Pest megyei női játékvezetők együttesét megelőzve. A tervezett negyedik gárda, a Jászberény együttese végül nem jelent meg a rendezvényen. Az urak mezőnyében ezúttal kilenc együttes három csoportban mérettette meg magát, az azonos helyen végzők a rájátszásban a helyosztókon alakították ki a végső sorrendet. A tornát végül – jobb gólkülönbségének köszönhetően a megyei 1-2. osztályú játékvezető/asszisztensek csapata nyerte meg, megelőzve a II. osztályú játékvezetők I-es, illetve az Újoncok I-es alakulatát. A címvédő MLSZ Pest Megyei Igazgatósága az idén nem indított csapatot.

Női torna

Eredmények:
Göd – Pest megyei játékvezetők 3–0; Erdőkertes – Göd 0–0; Erdőkertes – Pest megyei játékvezetők 2–1.
Végeredmény: 1. Göd (3–0) 4 pont; 2. Erdőkertes (2–1) 4 p; 3. Pest megyei játékvezetők 1 p.

Különdíjasok:
Legjobb kapus: Kis Krisztina Mónika (Erdőkertes);
Legjobb mezőnyjátékos: Bodor Marianna (Pest megyei játékvezetők);
Gólkirálynő: Stiglincz Orsolya (Göd) – 2 találattal.

Férfi torna

A-csoport
Eredmények: Megyei II. osztályú játékvezetők III. – Inaktív játékvezetők; Megyei I-II. osztályú jvk-asszisztensek (vegyes) – Megyei II. osztályú játékvezetők III. 5–0; Inaktív játékvezetők – Megyei I-II. osztályú jvk-asszisztensek (vegyes) 0–1; Inaktív játékvezetők – Megyei II. osztályú játékvezetők III. 2–0; Megyei II. osztályú játékvezetők III. – Megyei I.-II. osztályú jvk-asszisztensek (vegyes) 0–4; Megyei I.-II. osztályú jvk-asszisztensek (vegyes) – Inaktív játékvezetők 1–2.
Az A-csoport végeredménye: 1. Megyei I-II. osztályú jvk-asszisztensek (vegyes) 9 pont; 2. Inaktív játékvezetők 6 p; 3. Megyei II. osztályú játékvezetők III. 1 p.

B-csoport
Eredmények: Megyei I. osztályú játékvezetők I. – Újoncok II. 6–0; Megyei III. osztályú játékvezetők – Megyei II. osztályú játékvezetők I. 1–4; Újoncok II. – Megyei III. osztályú játékvezetők 2–1; Újoncok II. – Megyei II. osztályú játékvezetők I. 1–4; Megyei II. osztályú játékvezetők I. – Megyei III. osztályú játékvezetők 6–0; Megyei III. osztályú játékvezetők – Újoncok II. 1–4.
A B-csoport végeredménye: 1. Megyei II. osztályú játékvezetők I. 9 pont; 2. Újoncok II. 6 p; 3. Megyei III. osztályú játékvezetők 0 p.

C-csoport
Eredmények: Országos ellenőrök – Megyei II. osztályú játékvezetők II. 2–0; Újoncok I. – Országos ellenőrök 2–1; Megyei II. osztályú játékvezetők II. – Újoncok I. 2–1; Megyei II. osztályú játékvezetők II. – Országos ellenőrök II. 2–5; Országos ellenőrök – Újoncok I. 0–2; Újoncok I. – Megyei II. osztályú játékvezetők II. 1–0.

A C-csoport végeredménye: 1. Újoncok I. 9 pont; 2. Országos ellenőrök 6 p; 3. Megyei II. osztályú játékvezetők II. 3 p.

Helyosztó a 7-9. helyért
Eredmények: Megyei II. osztályú játékvezetők III. – Megyei III. osztályú játékvezetők 2–1; Megyei II. osztályú játékvezetők II. – Megyei II. osztályú játékvezetők III. 3–0 (játék nélkül); Megyei III. osztályú játékvezetők – Megyei II. osztályú játékvezetők II. 0–8.
Végeredmény: 7. Megyei II. osztályú játékvezetők II. 6 pont; 8. Megyei II. osztályú játékvezetők III. 3 p; 9. Megyei III. osztályú játékvezetők 0 p.

Helyosztó a 4-6. helyért
Eredmények: Országos ellenőrök – Inaktív játékvezetők 0–0; Inaktív játékvezetők – Újoncok II. 3–0; Újoncok II. – Országos ellenőrök 1–5.
Végeredmény: 4. Országos ellenőrök (5–1) 4 pont; 5. Inaktív játékvezetők (3–0) 4 p; 6. Újoncok II. 0 p.

Helyosztó az 1-3. helyért
Eredmények:
 Megyei II. osztályú játékvezetők I. – Megyei I-II. osztályú jvk-asszisztensek (vegyes) 2–2; Megyei I-II. osztályú jvk-asszisztensek /vegyes/) – Újoncok I. 4–0; Újoncok I. – Megyei II. osztályú játékvezetők I. 0–0.
Végeredmény: 1. Megyei I-II. osztályú jvk-asszisztensek /vegyes/) (6–2) 4 pont; 2. Megyei II. osztályú játékvezetők I. (2–2) 4 p; 3. Újoncok I. 1 p.

Különdíjasok:
Legjobb kapus: Drótár Péter (Megyei I-II. osztályú jvk-asszisztensek /vegyes/);
Legjobb mezőnyjátékos: Székely Rajmund (Megyei II. osztályú játékvezetők I.);
Gólkirály: Tóth Szabolcs (Megyei I-II. osztályú jvk-asszisztensek /vegyes/) – 9 találattal.

 

Hozzászólások