Szétverték Borsodban azt, ami korábban jól működött. Kurmai és Márkus csak ehhez értett.

A kazincbarcikai „Játékvezetői megye III. – as csapat” úgy működött mint egy nagy család, minden héten keddenként gyűlést tartottak, megbeszélték mi történt előző héten a mérkőzéseken. Majd gyűlés után ismerhették ma a játékvezetők a következő heti küldést. Már a küldések ismeretében a játékvezetők megbeszélték, hogy hogyan és mikor mennek mérkőzésre, hol találkozunk ki megy autóval stb.

Ezután következett az edzés, mindig magas létszámban vettek részt a játékvezetők. „Nagyon sokan a mi edzésünket választották a környék magasabb osztályban működő játékvezetői, a központi Miskolci edzés helyett.” – nyilatkozta weboldalunknak a korábbi, elüldözött csoportvezetője.

„A bajnokságra a felkészülést egy edzőtábor biztosította, az elmúlt években 4 alkalommal külföldön szerveztünk edzőtábort, Erdélyben (Szovátán) profi körülmények közt, ott ahol korábban a Szovátai edzőközpont volt a Román Labdarúgó Válogatott fő hadiszállása!” „Programokkal, kirándulásokkal, nagyon sok hozzátartozó, barátnő, szülök elkísérték a játékvezetőket így amíg a játékvezetők a hivatalos programokon vettek részt addig vendégeknek hasznos és szórakoztató időtöltést szerveztünk.”

Nagyon jó volt látni, hogy a fiatal, idősebb játékvezetők sokat beszélgettek és a kialakult kölcsönös tisztelet után majd a mérkőzésekre már barátként utaznak.

„Az évet bállal zártuk, ahol neves híres hazai sztárvendéggel biztosítottuk a fergeteges hangulatot. Nekünk volt pénzünk fellépőkre és volt ceremóniamester is.”

Több borsodi játékvezetőt kerestünk meg, akik vállalták is, hogy nyilatkoznak weboldalunknak.

Egy 50 éves játékvezető visszatekintése:

20 év kézilabdázást és 13 év labdarúgást követően labdarúgó játékvezetőként folytattam sportpályafutásomat, melyre többnyire szívesen tekintek vissza.

Lipták Árpi bácsi és Fehér Gyula játékvezetők biztatására 47 évesen beadtam a jelentkezésemet a tanfolyamra, melynek végén sikeres vizsgát tettem. Pozitív élményként könyveltem el a vizsgáztatók részéről érkezett motivációt, Kurmai Zoli bácsi biztató szavait. A tanfolyam lezárását követően a Megye III. kazincbarcikai csoportjának tagjaként kezdtem el működésemet. Mind játékvezetőként, mind pedig asszisztensként szívesen vettem részt a mérkőzéseken, és igyekeztem mindig legjobb tudásom szerint teljesíteni. A játék szeretetén túl a társak, az összetartó közösséghez tartozás ereje is vonzott. Néhány év múlva lehetőségem nyílt a Megye II. keretein belül is kipróbálni tudásomat, ahol a megszokott baráti hangulatot egy kevésbé kellemes és kevésbé őszinte légkör váltotta fel. Nem egyszer tapasztaltam rosszindulatot, áskálódást és lekezelő hangnemet, melyeket indokolatlannak éreztem. Egy alkalommal, amikor munkám miatt nem tudtam mérkőzést vállalni, egy korábban másképp viselkedő vezető választás elé állított: a munka vagy a játékvezetés. Az ellenőrzések során az illetékesek elégedettségükről biztosítottak, ám a következő aktuális tavaszi tesztek előtt nem támogatták további működésemet, életkoromra hivatkozva. Indoklásuk több szempontból is érthetetlen volt számomra: munkámat előzőleg megfelelőnek ítélték, továbbá más, nálam idősebb játékvezetők pályafutásának folytatása elé ugyanezen indokkal nem gördítettek akadályt. A történtek után újra a Megye III. csoportban folytattam, ahol nagyon jól éreztem magam. A csapatot összefogó Károly Sándor olyan légkört teremtett, ami minden szerencsés idetartozó számára lelkesítő és vonzó volt. Közös edzések, jó hangulatú beszélgetések, változatos programok, szép környezetben szervezett edzőtáborok fokozták az összetartozás érzését minden részt vevő játékvezetőben és családtagjaikban. Úgy érzem, példaértékű közösség alakult ki körzetünkben vezetőnknek köszönhetően.

A Megye III. csoportok központosítása véget vetett a kialakult kisebb közösségek addigi tevékenységének. Az új vezetőség változtatott az addig sikeresen működő rendszeren. A változások hatására több játékvezető is befejezte többre hivatott pályafutását. Jómagam is ekkor hoztam meg ezt a döntést. Véleményem szerint az összevonást követően nem szerencsésen módosult a játékvezetők tesztelése, ennek eredményeként történt az a bizonyos sajnálatos eset, mely sokakat felháborított.

Bár egy ideje már nem fújom a sípot, szívesen emlékszem vissza a helyi csoportban, a barcikai társakkal, barátokkal együtt szerzett tapasztalatokra, felejthetetlen nyomokat hagytak bennem. Sokat kaptam, sokat tanultam, életemnek egy szép szakaszaként könyveltem el a Megye III. kazincbarcikai csoportjában eltöltött éveket.

40 éves jatékvezető:

Testnevelő tanárként, edzőként amatőr csapatoknál rengeteget beszélgetek játékokosokkal, akik el akarnak menni klubjuktól, vagy abba akarják hagyni az adott csapatsportot, vagy már megetették. A válaszok 80%-ban az indok, hogy nincsennek már ott a barátaim! Minden amatőr csapatjáték lényege a barátság, jól érezzem magam a közös tevékenység közben.

Amikor ez megszűnik, már nem ad élményt és akkor szembesülünk vele, hogy a közösség miatt jártam le, nem a verseny miatt. Velem is ez történt meg. A barátok miatt mentem hétvégente lengetni, hétköznap edzeni. Számomra ismeretlen, bár szimpatikus emberekkel, nem az az élmény. Amikor lerombolja valaki a közösségemet, miért álljak oda mellé? Elég idős vagyok, hogy tudjam mi a jó nekem, és döntésemet a jv befejezéséről csak ez befolyásolta. Nem beszélhetek társaim nevében, de szerintem az övéket is. Elértük a jv-ben amit el tudtunk, nekünk már csak a közösség motivált! A fiatalok folytatják, mert céljaik vannak, nekünk már csak az élmény volt.

2013-ban 17 évesen vizsgáztam a Borsodi LSZ- nél mint játékvezető:

A kazincbarcikai megyehármas keretbe kerültem, ott ismerkedtem meg egy nagyszerű társasággal. Szerettem volna minél feljebb jutni és jól teljesíteni. A barcikai “csapat” úgy működött mint egy nagy család, minden héten keddenként taggyűlést ki ő ki tartottunk, megbeszéltük mi történt az előző hétvégén a mérkőzéseken, majd a barcikai vezetőség Károly Sándor és Lipták Árpád, nekünk csak Árpi bácsi közölték velünk az eheti küldést, majd a jv hármasok megbeszélték azt, hogy hogyan, mikor megyünk a mérkőzésre. Ezután közös edzést tartottunk, amin mindig magas létszámban vettünk részt, pedig volt aki Ózdról járt le barcikára minden egyes kedden. Mindent elmond a társaságról hogy sokan mint megye 1-es, 2-es játékvezetők is a környékről inkább hozzánk jártak edzésre, mint a megyei központi edzésre, ahol a létszám mindig sokkal alacsonyabb volt mint nálunk.

A megyei edzőtáborok inkább hasonlítottak kiképző táborra. Semmi szabad idő, állandóan előadások, ha valaki olyat csinált ami a vezetőségnek nem tetszett, számíthatott a nyilvános megalázásra mindenki előtt.

Idővel csak összejött a központosítás, közös fizikai teszt, elméleti teszt, ezzel nem is lett volna baj, de amit mi csináltunk minden kedden barcikán, hogy megbeszéltünk mindent, azt nem fogadták el, elvárták hogy járjunk be a megyei edzésre. Ha valaki a munkahelye miatt nem tudott mérkőzést vállalni megkérdezték tőle, hogy mi a fontosabb a munkahelye vagy a játékvezetés döntse el.

A küldések össze-vissza voltak megcsinálva, nem volt átlátható.

Sokan közülünk abba hagyták 2017 februárjában a működést és azt mondták nem vagyunk hajlandóak tűrni amit a megyei vezetőség csinál, inkább közösen azt mondjuk elég volt és nem működünk tovább.

Majd a vezetőség idiotizmusa abban teljesült ki amikor 2017 augusztusában megtörtént a tragédia. 40 fokos melegben, hőségriadóban futni fizikai tesztet délben. Sajnos egy kolléga életével fizetett az ostobaságuk miatt. A futás előtt többen jelezték, hogy nagyon meleg van miért kell futni, erre az volt a válasz a mérkőzésen is meleg van.

Azóta új vezetőség van, arról nem tudok nyilatkozni milyenek, mert 2017-ben én is abba hagytam a játékvezetést.