Ezzel Puhl Sándort tiltották el 3 meccsre

Puhl Sándor - Kassai Viktor - forrás: focibiro.hu Forrás: focibiro.hu - Puhl Sándor - Kassai Viktor.

Felháborítónak tartja az MTK a Fegyelmi Bizottság mai döntését: a Pécsen Puhl Sándor szavai alapján jogtalanul kiállított Rodenbücher István három mérkőzésre szóló eltiltást kapott. Domonyai László elmondta, már a mérkőzésen történt súlyos hibákat is nehezen dolgozták fel, de azon igyekeztek túllépni, de a mai döntést egyszerűen nem tudják hova tenni, a klubigazgató szavai szerint gyakorlatilag Puhl Sándor kapott három meccses eltiltást a Fegyelmi Bizottságtól. Komoly visszhangot váltottak ki a hétvégi, PMFC-MTK (1-0) mérkőzésen történtek. A kiesés ellen küzdő kék fehérek egy jogtalannak tűnő büntetővel kaptak ki, ráadásul a mérkőzés nagy részében emberhátrányban játszottak, hiszen az eset után Rodenbücher Istvánt kiállították. Az MTK-nál abban bíztak, hogy a védőt felmentik, főként azt követően, hogy Puhl Sándor a Harmadik félidő című műsorban egyértelműen úgy foglalt állást, hogy nem történt szabálytalanság a 11-es előtt, így a büntető és azzal együtt a kiállítás is teljesen jogtalan volt.

 

A védőt ma mégis három mérkőzésre szóló eltiltással büntette a Fegyelmi Bizottság, amit az MTK elfogadhatatlannak tart. - Ha ironikusan akarnék fogalmazni, akkor azt mondanám, hogy ma Puhl Sándor kapott 3 meccset a Fegyelmi Bizottságtól ? mondta Domonyai László, az MTK klubigazgatója a csakfoci.hu-nak a döntés kapcsán. - Felmerül az emberben a kérdés, hogyha Puhl Sándorban van annyi sportemberség, sportszerűség, hogy aligha boldogan ugyan, de egy televíziós műsorban elismeri, hogy nagy, mérkőzést befolyásoló hiba történt az esetnél, akkor miért nincs annyi tartás a bizottságban, hogy ennek megfelelően járjon el?! Olyan döntésről beszélünk, amelyek más emberek, sőt, egyenesen klubok sorsát befolyásolhatja. Köztudott, hogy a mi helyzetünkben mennyire szükségünk van minden pontra. Ezért is volt rendkívül nehéz már azt is elfogadni, egy súlyos játékvezetői hiba miatt kerültünk komoly hátrányba a mérkőzésen: egy jogtalan 11-est követő jogtalan kiállítás miatt esélyünk nem volt egy olyan találkozón, amelyen az addig látottak alapján pontban, sőt pontokban is reménykedhettünk. Az említett hibáról a szövetség játékvezetői bizottságának alelnöke, a világ többszörösen legjobb játékvezetőjének megválasztott Puhl Sándor mondta ki a világos ítéletet. Számunkra az első pillanattól kezdve egyértelmű volt, hogy ez nem csak egy mérkőzést befolyásoló hiba volt, hanem egy mérkőzést eldöntő tévedés. A találkozón történtek a játékosokat, a szakmai stábot és a klubvezetést is borzasztóan megviselték, de a mai napig tartottuk magunkat, mert azt valljuk, hogy sportemberként el kell fogadni azt, hogy ilyen megtörténhetett a mérkőzésen, és menni kell tovább. Tettük mindazt azzal együtt, hogy tudtuk, az esetlegesen megszerezhető pontokat már nincs esélyünk visszaszerezni, és később nagyon hiányozhatnak. De bíztunk abban, hogy legfeljebb egyszer, és nem duplán büntetnek majd minket, hanem igazságos ítélet születik majd a mai tárgyaláson. Mi felkészülten mentünk a fegyelmi ülésre, többek között a Puhl Sándor által elmondottakat felidézve próbáltunk érvényt szerezni az igazságnak. Ezután sokkhatásként ért bennünket a jogtalanul kiállított játékosunk három meccsre szóló eltiltása. Már egy mérkőzéses szankciónál is fel lettünk volna háborodva az előzmények ismeretében, hiszen tökéletesen biztosak voltunk a felmentésben, de a három meccses büntetésre nincs magyarázat. Ilyen súlyos büntetést kirívó szabálytalanságok vagy botrány okozása után ítélnek meg, nem pedig bevallottan súlyos játékvezetői tévedés után. Ez az a döntés, amire azt tudjuk mondani, hogy állj és ne tovább! Nem akarunk duplán bűnhődni, semmilyen előnyt nem kérünk, mindössze azt kívánjuk, engedjenek bennünket tisztességesen megvívni a bentmaradásért folyó harcunkat! Véleményem szerint a Fegyelmi Bizottság mai döntése nem csak az MTK-szimpatizánsait kell, hogy felháborítsa, mert ha ez ellen nem emeljük fel a szavunkat, akkor legközelebb más klubok játékosai, vezetői és szurkolói érezhetik majd azt, mint amit most mi.

 

Hozzászólások