Rendezetlen tagdíjak és alapítványok
Pénzügyek/díjak Megyei játékvezetés 2014-02-22 10:27:24
Baranya |
Forrás: mlsz.hu - MLSZ székház (1)
2011-es integrációt követően az igazgatóságok és az MLSZ sem foglalkozott még az alapítványi kérdésekkel, így néhány megyében függőbe vannak bizonyos kérdések.
Baranya megyében például három kuratóriumi tag őrködik az alapítványi pénzek fölött, amire a játékvezetőknek nincs semmi rálátásuk. Bizonytalan a támogatási pénzek sorsa. Sokan a tagok közül még azt sem tudják, hogy a befizetett tagdíjukat mire költik, mennyi pénz van az alapítványban és mennyi támogatás érkezik be egy évben, hiszen az elmúlt 4 évben egy szó sem esett az alapítványról. Kérdésként merülhet fel továbbá az is, hogy a játékvezetőkért alapított alapítványban mit keres kuratóriumi elnöknek R. Anett, aki a Ferencvárost annak idején kizárta az NB. I-ből. A feltett kérdésekre sajnos a bizottság elnöke nem tud, vagy nem akar válaszolni, míg az igazgatóság érdemi információval nem rendelkezik, bár jogutódként ő az Alapítvány alapítója. Több alkalommal az MLSZ és a megyei igazgató is meg lett keresve a kétes alapítványi működéssel kapcsolatban, hiszen milyen jogon szednek tagdíjat a játékvezetőktől? A tagdíj szedésével viszont nem keletkezik tagsági jogviszony. A játékvezetők nem szólhatnak bele, hogy ki legyen a megyei elnök, elnökségi tag. Nem gyakorolhatnak szavazási jogot és a többi tagsági jogviszonyból származó jogot sem.
Az elmúlt napokban több játékvezető fejében megfordult, hogy az ügyben az Alapítvány felügyeletét ellátó ügyészséghez fordulnak törvényességi felülvizsgálat kezdeményezésére.
Győr megyében például jól működik a "játékvezetők hozzájárulási" rendszere, de információt nem kaptunk a megyei JB. elnöktől megkeresésünkre. Pedig sok megye tanulhatna a jó módszerből
Információk szerint más megyében is felmerültek már ezek a kérdések, de érdemi választ a játékvezetők nem kaptak.
2012. tavaszán Puhl Sándor már egyszer felvetette, hogy rendezni kell a megyei alapítványok jogállását és pénzügyeit. Sajnos a rendezés 2014-re marad.
UEFA elvárása a csapatok számára a pénzügyi FAIR-play, reméljük hamarosan a megyei JB esetén is elvárás lesz.