A játékvezetés és a labdarúgás nem létezik erkölcs nélkül. Az erkölcs, becsület és a megkérdőjelezhetetlenség alap a játékvezetőknél.
Vágner Lászlóra sok mindent lehet mondani, de nála rend, fegyelem volt, megalkuvás nélkül. A Világbajnokságot megjárt korábbi játékvezető elnökként megalkuvás nélkül hozott döntéseket. Kerültek ki neves játékvezetők az élvonalból, fiatalokat hibák esetén azonnal szankcionált.
Emlékezhetünk arra, hogy elsők között eltávolította Makai Jánost az országos keretből, míg Saskőy Szabolcsra amikor bűncselekmény gyanúja vetődött kitette a keretből azonnal.
Nem tolerálta a lógásokat, fizikai tesztek elcsalását és azt sem, ha valaki sportemberhez méltatlanul viselkedett, jelent meg.
Nyilván nem volt egyszerű megélni azt a korszakot, hiszen nem ehhez voltunk hozzászokva. Mindenki emlékszik még a kecskeméti gyilkos táborra, amikor sokan az első napon már hazautaztak, illetve Hanacsek Attilának is búcsúznia kellett az országos kerettől.
Vágner László eltávolítása után puhultak az elvárások, visszatért a sógor, koma, jóbarát rendszer a játékvezetői bizottságban is.
Meglepő módon kerültek körön kívülre neves játékvezetők és kerültek körön belülre a nevesincs 70 éves papák. Nem a tudás, nyelvismeret, szakmai felkészültség számított, hanem az, hogy ki bólogat nagyokat és ki nyalja mélyebben.
Sokan meglepődtek három éve, amikor körön belüli ellenőrt távolítottak el az országos és nemzetközi keretből „erkölcsi” okok miatt. Igazán a valós okot senki sem tudja, csak annyit, hogy egy „puhli” ember kinyirtak.
Akkor a szakma megdöbbent, az MLSZ JB. meg nem kommentálta, csak annyit mondtak, hogy nem szakmai okok miatt került ki az ellenőr.
Hanacsek Attila többször kijelentette, hogy a magánéleti stikliket nem szabad összekeverni a játékvezetéssel. Ezzel a többség nem ért egyet, hiszen, ha az exrendőr Hanacsek magánéletében olyan követett volna el, akkor az kihatott volna a rendőri karrierjére is.
Emiatt a hanacseki rendszerben nem került ki nemzetközi ellenőr a keretből, mivel „civilként” van ellene eljárás.
Vajon a hajdú-bihari ügyben akkor most civilként vagy játékvezetőként nyúlt a közös pénzhez az országos kerettag ex-elnök?
Nem lenne szerencsés a vizsgálatig felfüggeszteni az adott kerettag működését?
Sajnos így nem csak az adott személyre, de az egész játékvezetői társadalomra is rossz fényt vet…
Erkölcs mindenek felett!