Büki kerettagságába került a hibája
Játékvezetőkről 2023-07-18 11:55:41
Büki Gábor |
Forrás: - Piros lap
A BKV - Kisvárda mérkőzésen történek miatt kikerült a játékvezető a keretből.
Korábban beszámoltunk arról a játékvezetőt inzultus érte az NB. III-as mérkőzésen, mely után az MLSZ Játékvezetői Bizottsága is megvizsgálta a mérkőzést és több, súlyos hibát is felfedezett a játékvezető tevékenységében.
"Elképesztően eseménydús találkozót játszott egymással a BKV Előre és a Kisvárda II. az NB III Keleti-csoportjának 33. fordulójában. A hazaiak az első félidőt követően 1-0-ra vezettek Fördős Adrián révén, a második játékrész azonban finoman szólva is paprikásra sikerült, ugyanis több piros lapot láthattak a nézők, mint gólt.
A 48. percben a hazaiak játékosa, Kubó Gábor kapott azonnali piros lapot egy Nagy Mihály Krisztiánnal szembeni szabálytalanságot követően, majd az 58. percben Girán Máté kapta meg a második sárga lapját, így neki is idő előtt kellett elhagynia a játékteret. És itt még nem volt vége...
A 70. percben a BKV Előre vezetőedzőjét, Albert Flóriánt állították ki, majd a 75. percben a kisvárdai klubhonlap beszámolója szerint a korábban a Ferencvárosban és a Diósgyőrben is megfordult Busai Attila csúszott rá páros lábbal Estebanra, amiért ő is megkapta a második sárgáját, így összesen három játékost és a vezetőedzőt is kiállította a bíró a BKV-től. A találkozón a spori további hat sárga lapot is kiosztott, valamint befújt három tizenegyest is - kettőt a vendégek, egyet a hazaiak számára, de mindhárom büntető kimaradt. A hármas emberhátrányban nem is tudta megőrizni az előnyét a pesti csapat, a 91. és a 94. percben fordított a Kisvárda és 2-1-re nyert.
A mérkőzés élő közvetítésében az látszódott, hogy a lefújást követően a hazai játékosok megrohamozták a játékvezetőt és kisebb balhé alakult ki. Az
nso.hu információja szerint az indulatok tettlegességig fajultak, az egyik játékos megütötte és le is fejelte a játékvezetőt, de ezt hivatalosan nem erősítették meg a klubok és az MLSZ sem a portál megkeresésére
."
A BKV csapata is kiakadt a mérkőzés után:
"A 25. életévét még nem betöltött Büki sportárs képességeit meghaladta ennek a mérkőzésnek a levezetése. Ezen nincs mit csodálkozni! Mindössze 18 éves, amikor búcsúzik az aktív labdarúgástól, utolsó aktív évében 5 mérkőzést játszott, ebből is kettőn csak csereként lépett pályára. 18 évesen úgy gondolja, hogy talán több tehetsége lesz majd a játékvezetéshez. Hát valószínűleg rosszul mérte fel a helyzetet.
De nem csak ő, valószínűleg azok is akik idáig egyengették a játékvezetői pályafutását. Vagy idáig mindíg a helyzet magaslatán volt, és csak most fogott ki egy rossz napot? Bízunk abban, hogy ez az utóbbi az igaz.
Hihetetlen sok téves (?????) ítélet, botrányos játékvezetést mutatatott be az ifjú játékvezető. Folyamatosan provokálta a hazai játékosokat beszólásaival, kritizálta őket játékuk miatt. Egy játékvezető, ha úgy gondolja, hogy valami méltánytalanság éri a játékosok, edzők felől, könnyen a zsebébe nyúl, villan a sárga, vagy a piros lap, máris büntet.
De ki védi meg a játékosokat, ha találkoznak egy arogáns, öntelt, szemtelen játékvezetővel?" - írja a csapat weboldala.
Az MLSZ az érintett játékost hat évre eltiltotta, azonban az MLSZ Fellebbviteli Bizottsága új eljárást rendelt el.
Sajnáljuk, hogy az MLSZ Játékvezetői Bizottsága most csak egy mérkőzést elemzett "korrekten" és számos mérkőzést nem. Így fordulhatot elő tavaly, hogy internetes hirek miatt kitettek fiatal feltörekvő játékvezetőket. Lehet egyenlően kellene elbírálni az eseteket ....