A labdarúgó játékvezető három évtizedet töltött aktívan a futballpályán.

– Hogyan indult a pályafutása?

– Futballozni 13 éves koromban kezdtem el az akkori lakó,- és szülőhelyemen, Berettyóújfaluban. A tehetségemnél sokkal nagyobb volt a lelkesedésem, ezért profi labdarúgó nem vált belőlem. Végigjárva a ranglétrát a serdülőtől a felnőtt bajnokságig, játszottam Körösszegapátiban és Biharkeresztesen, megyei első és másodosztályú bajnokságokban. Majd a nagyjából 10 év igazolt labdarúgó pályafutásomat követően a munkám miatt 1988-ban Orosházára kerültem. Itt egy rövid ideig a Rákóczi Vasas igazolt játékosa is voltam, bár bajnoki mérkőzésen nem szerepeltem. A munkahelyi elfoglaltság végett az edzések látogatása nem mindig volt egyszerű feladat, ezért, továbbá Szénási József invitálására 1989-ben jelentkeztem a játékvezetői tanfolyamra – amit el is végeztem – és az aktív nagypályás labdarúgással felhagytam.

– Mely személyek segítették játékvezetői pályafutása kezdetén?

– Nagyon sokat köszönhetek Szénási Józsefnek, Bánki H. Istvánnak, Zsurka Józsefnek, Győri Lászlónak, és nagyon sok volt és jelenlegi játékvezető társamnak, de elsősorban a családomnak, akik mindig szinte szó nélkül tolerálták azt, hogy igen kevés teljes hétvégét tudtam velük együtt eltölteni a 30 év alatt, de ennek ellenére mindig mögöttem álltak és támogattak.

– Milyen szintű, osztályú mérkőzéseken szerepelt?

– Ezen a téren is végigjártam a ranglétrát. A legalsóbb osztálytól indultam, mint mindenki más, majd az idő haladtával jutottam magasabb szintű bajnokságok mérkőzéseire, közreműködőként. Elsősorban, mint játékvezető tevékenykedtem, de sokszor asszisztensként is segítettem a játékvezetők munkáját. A saját magam által kitűzött célt, hogy NB III-as játékvezető legyek, kicsit túl is teljesítettem, mivel 15 évnyi stabil NB III-as kerettagság mellett, néhányszor NB II-es bajnokságban is asszisztáltam. A 2001/2002-es bajnokságban beválasztottak az NB III-as Alföld Csoport legjobb három játékvezetője közé, amire nagyon büszke vagyok.

– Milyen élményekkel gazdagodott, voltak-e érdekesebb esetek a pályafutása során?

– Rengeteg pozitív élmény ért, nagyon sok sportsikert értem el, de természetesen előfordult, hogy egy-egy mérkőzés rosszabbul sikerült – főleg még a pályafutásom elején – és nem túl békésen váltunk el a játékosoktól vagy a nézőktől. Vezettem egy megyei II. osztályú Sarkadkeresztúr – Sarkad szomszédvári rangadót mintegy 600 néző előtt, elég paprikás hangulat uralkodott a pályán és a nézőtéren is. A hazai csapat nyert egy góllal, egy vitatható büntetővel, amit a vendégszurkolók nehezen „emésztettek meg”. A létesítményt úgy kellett volna elhagynunk, hogy közöttük kellett volna elhaladni, ezt úgy oldottuk meg, hogy a kertek alatt osonva jutottunk ki a főútra, így a komolyabb incidenst megelőztük.

– Mik a további tervei a sport területén?

– Semmiféleképpen sem szeretnék elszakadni imádott sportágamtól, úgy tervezem, hogy sok mérkőzésen meg fogok jelenni és – amennyiben igénylik – a működésükről elmondom a véleményemet a fiatalabb játékvezetőknek, hogy segítsem őket a további pályafutásuk alakulásában. A fiam is e területen bontogatja szárnyait már egy pár éve és az ő előmenetelét is szeretném támogatni.

– Melyik volt az utolsó mérkőzés, amelyet vezetett?

– Már tavasszal szerettem volna befejezni a működésemet, de a COVID-19 pandémia közbeszólt, így őszre kellett halasztani a búcsút. A 2020. szeptember 13-ára tervezett Tótkomlós – Doboz kvalifikációs felnőtt labdarúgó mérkőzést is elvitte a járvány, így konkrét búcsúmérkőzés nélkül ért véget a pályafutásom. Tótkomlósra azért esett a választásom, mert itt vezettem életem első NB III-as bajnoki mérkőzésemet, még 1997-ben. Ezt a tartalmas pályafutást a barátokkal, játékvezető társakkal és párjaikkal, egy kellemes vacsorával és kisebb táncmulatsággal egybekötött rendezvényen értékeltük, ahol nagyon szép ajándékkal kedveskedtek a MLSZ Békés Megyei Igazgatóság és a Játékvezető Testület munkatársai is.