Portré: Mohácsi Lajos

Mohácsi Lajos - forrás: nool.hu Forrás: nool.hu - Mohácsi Lajos.

Vezette: Mohácsi Lajos. 1971 és 1983 között 157 alkalommal írták ezt le NB I-es mérkőzések tudósításaiban.

Mohácsi Lajos (Zagyvapálfalva, 1935. április 12. – 2017, május 13.)

1948-ban Salgótarjánban kezdte a labdarúgó játékot, a Bányagépgyár csapatában. Kapusként sok szép évet töltött az egyesületnél, a megyei első osztályban és az NB III-ban. Az aktív játékot 1963-ban befejezte. Korán felismerte, hogy labdarúgó pályafutása nem fog kiemelkedő lenni.


Játékvezetésből 1963-ban Balassagyarmaton vizsgázott. A Nógrád megyei bajnokságokat követte az NB III. A legtöbb mérkőzést Budapesten az Elektromos SE Népfürdő utcai Stadionjában vezette. Továbblépését Papp Árpád, az akkori NB III-as Játékvezetői Bizottság (JB) elnök támogatásának köszönhette. Az Magyar Labdarúgó-szövetség JB minősítésével NB II-es, majd 1971-től NB I-es bíró. Első NB I-es mérkőzésén Major István volt az ellenőre. Küldési gyakorlat szerint rendszeres partbírói szolgálatot is végzett. A kor elvárása szerint a küldés szerinti egyes számú partbíró játékvezetői sérülésnél átvette a mérkőzés irányítását. A nemzeti játékvezetéstől 1982-ben visszavonult.

NB. I-es mérkőzések száma játékvezetőként 158
Legelső NB. I-es mérkőzés 1971-04-18 - NB. I. - Dunaújváros - SZEOL FC
Legutolsó NB. I-es mérkőzésn 1982-11-20 - NB. I. - Honvéd - MTK
Kiosztott sárgalap: 78
Kiosztott piroslap: 27


Palotai Károly egyik partbírójaként 16-szor járt külföldön. Több nemzetek közötti válogatott, valamint Kupagyőztesek Európa-kupája és Bajnokcsapatok Európa-kupája klubmérkőzésen segítette az oldalvonal mellől. A magyar ifjúsági válogatottal játékvezetőként három hétig volt Észak-Koreában..

1983-tól a Nógrád megyei Labdarúgó-szövetség JB oktatásvezetője, majd 1988-tól elnöke volt. 2001-ben Marcsok Jánosnak adta át a vezetést. Tiszteletbeli elnökként tovább folytatta sportmunkáját. Az MLSZ JT országos ellenőri keret tagja. 1969-ben a megye legjobb játékvezetőjének választották, és az akkori Nógrád megyei JB elnökétől, Csala Andortól gyönyörű kristályvázát kapott. Pályafutása alatt háromszor volt az "Év Játékvezetője". Munkája elismeréséül 2009-ben átvehette a Nógrád megyei önkormányzat által alapított Bérczy Károly Sportdíjat.

Fia, Lajos labdarúgó is játékvezető lett. Bernadett unokája 26 éves, a TF-n végzett, elvégezte a játékvezetői vizsgát, jelenleg az NB I-es női bajnokságban működik. Egy mérkőzésen – a Magyargéc–Ferencváros öregfiúk találkozón – hárman működtek közre. Nagyon büszke arra, hogy az országban egyedüli családként mindhárman az NB I-es keretben működhettek.

 

2015-ben a Nógrád megyei újságban az alábbi interjú jelent meg:

– 1935. április 12-én Salgótarjánban látta meg a napvilágot. Apai nagyszülei nevelték fel Zagyvapálfalván a bányagépgyári kolóniában. A telepen járt iskolába s ott volt – ahogyan akkoriban mondták – ipari tanuló is: lakatos illetve hegesztő szakmában szerzett bizonyítványt. Abban az időben bizony jóval kevesebb lehetőségük volt a fiataloknak a szórakozásra, nem csoda, ha szabadideje jó részét társaival együtt a közeli focipályán töltötte. Tehetséges kapusnak bizonyult s e képességét a Bányagépgyár – ahol eleinte a szakmájában, majd raktárvezetőként dolgozott – csapatában kamatoztathatta is. Egyre feljebb jutott a ranglétrán, játszott a megyei első osztályban, sőt az NB III-ban is. Egyik alkalommal – amikor sérülés miatt nem védhetett – „beugrott”   egy meccset levezetni és ez lett a „veszte”. Annyira megtetszett a bíráskodás, hogy miután 1963-ban befejezte labdarúgó pályafutását, játékvezetői vizsgát tett Balassagyarmaton.

– Hogyan emlékszik az első időszakra, amelyet síppal a kezében töltött a pályán? – kérdeztük az ünnepeltet.

– A járási bajnokságban kellett kezdeni s bár partjelzőként már Salgón is közreműködtem, először a Forgács–Vizslás meccset vezettem. Ez azért is emlékezetes számomra, mert az egyik hazai gólt követően a vendégek kapusa tettlegesen bántalmazott. Ez az incidens nem vette el a kedvemet és szép lassan haladtam előre a megyei első osztályig. Nagy örömet okozott, hogy 1969-ben én lettem a megye legjobb játékvezetője és az akkori nógrádi elnöktől, Csala Andortól egy gyönyörű kristályvázát vehettem át. Ezután kerültem az NB III-as keretbe s a legtöbb mérkőzést Budapesten, a már akkor világítással rendelkező Elektromos pályán vezettem. Rövid idő múlva már tagja lehettem az NB II-es keretnek is

– Mikor és hol vezetett első alkalommal NB I-es mérkőzést?

– 1971. április 10-én Dunaújvárosban a Szeged elleni meccsen mutatkozhattam be az élvonalban. A debütálás igencsak jól sikerült: én kaptam a legmagasabb osztályzatot s a Népsport szerint a hét játékvezetője lettem. Indoklásként a következőket írták: „Mohácsi volt a legjobb! Végig együtt élt a játékkal, jól különböztette meg a keménységet a durvaságtól, figyelt partjelzőire, jól alkalmazta az előszabályt, sőt kiállítani is mert – reklamálásért.”

– Meddig tartott az országos kerettagság és milyen különleges élményekkel járt?

– Azt pontosan tudom, hogy 1983-ig, tehát tizenkét éven át voltam tagja a keretnek, olyan társak között mint Jaczina Róbert, Kőrös László, Nagy Miklós, Palotai Károly vagy éppen Zsolt István. Sokat köszönhetek a Nógrádban nagy múlttal rendelkezett két idősebb kollégának, Markovics Gusztávnak és Máté Sándornak, akik jó tanácsokkal láttak el. Egy darabig egyedül képviseltem a megyét, aztán Urbán Árpáddal és Benkő Istvánnal hárman lettünk. Többször együtt is vezettünk meccseket. A vidéki színhelyek közül különösen Diósgyőrbe és Tatabányára szerettem utazni, a fővárosban pedig a kispesti Honvéd-pályára, mert ott játszott a Stécéből igazolt Kocsis Lajos. Háromszor kaptam meg az „Év játékvezetője” címet. Tizenhatszor jártam külföldön, legtöbbször Palotai Károly mellett partjelzősködtem BEK, KEK és válogatott mérkőzéseken. A magyar ifjúsági válogatottal három hetet töltöttem játékvezetőként Észak-Koreában. Negyvennyolc éves voltam, amikor a fiatalítás ürügyén megköszönték a munkámat. Nem vonultam azonban vissza: a Nógrád Megyei Játékvezetői Bizottság oktatásvezetője lettem, 1988-tól 2001-ig pedig elnöke voltam. Miután leköszöntem, megválasztottak tiszteletbeli elnöknek, amely titulus mind a mai napig megillet. Hetvenéves koromig – az volt a korhatár – országosan is kaptam szerepet: évekig voltam ellenőr NB I-es, NB I/B-s és NB III-as mérkőzéseken. Az úgymond civil életemben 1979-ben következett be nagy változása, akkor kerültem a bányagépgyárból a BRG salgótarjáni üzemébe, ahol szintén raktárvezetőként dolgoztam 1990 nyaráig. Akkor korkedvezménnyel vonultam nyugállományba. Az élmények közül azonban nehéz válogatni, mert számtalan olyan emlékem van, amelyet érdemes – vagy érdemes lenne – megemlíteni, kiemelni. Ilyen például az ötödik első osztályú meccsem, a Tatabánya–MTK összecsapás, amelyre Pásztóig tehervonattal utaztam onnan stoppal Budapestig, majd taxival a tetthelyre. A költségem többet került, mint a vezetőbíró díja. Azonban maga a mérkőzés sem volt izgalommentes. A hazaiak 3–1-re győztek, engem három MTK-játékos is megsértett: mindegyiküket kiállítottam, sőt edzőjüket, Palicskó Tibort is eltanácsoltam a kispadról. A meccs végén dr. Lakat Károlynak – aki akkor a Tatabánya edzője volt – köszönhető, hogy nem lett tömegverekedés. Számomra nagy elégtételt jelentett, hogy a forduló legjobb osztályzatát kaptam a játékvezetői bizottság ellenőrétől és a mérkőzés riportere, Novotny Zoltán is elismeréssel illette működésemet. Az sem volt mindennapi eset, amikor 1982-ben, a 149. NB I-es mérkőzésemen, a Videoton–Győr találkozón három tizenegyest is kénytelen voltam megítélni a vendégek javára. A jubileumi, 150. meccsem az Ózd–Tatabánya összecsapás volt, a Népsport munkatársától öt csillagot kaptam ténykedésemre. A külföldi meccsek közül sosem felejtem el az Ausztria–NSZK bécsi összecsapást, amelyet a Práter stadionban mintegy százezer néző látott. Summa summárum: gyönyörű éveket töltöttem a zöld gyepen

– Hogyan viszonyult a família, a családfő sok időt igénylő, a hobbinál lényegesen több elfoglaltságához?

Amit elértem a nyugodt háttérnek is köszönhetem. Feleségemmel, Évával ötvenkilenc éve vagyunk együtt, jövőre tervezzük megünnepelni boldog házasságunk hatvanéves évfordulóját. Miután én nem vezetek autót, nejem ült gyakran a volán mellé és kísért el a mérkőzésekre, ellenőrzésekre szerte az országban. Fiam Lajos, a nyomdokaimba lépett. Futballozott az SBTC, az Ózd, a Békéscsaba, a Hódmezővásárhely és a Salgótarjáni Síküveggyár színeiben. Aztán pedig ő is játékvezető lett, neki is voltak NB I-es meccsei. Bernadett unokám a Testnevelési Főiskolán végzett s miután letette a játékvezetői vizsgát, vezetett az NB I-es női bajnokságban, a férfiak tartalékmérkőzésein s volt partjelző más meccseken is. Egyszer hárman működtünk közre a Magyargéc–Ferencváros öregfiúk mérkőzésen. Nagyon büszke vagyok arra, hogy az országban nincs még egy család, amelyből hárman is az NB I-es kerethez tartozó játékvezetők voltak.

– Milyen a kapcsolata a labdarúgással napjainkban?

– Ha egészségem engedi, ott vagyok a Tóstrandon, az SBTC hazai meccsein és szurkolok kedvenc csapatomnak. Sokat köszönhetek a klubnak, aktív koromban az akkori remek játékosokkal edzhettem olyan kiváló trénerek irányításával, mint Moór Ede, Kovács Imre, dr. Lakat Károly. Elkeserít a Stécé jelenlegi helyzete, aggódom a jövője miatt. Az is szomorúsággal tölt el, hogy egyre több sportbarátomtól kell végleg búcsút venni. Nehezen viseltem jó barátom, Urbán Árpád váratlan, tragikus halálát is. Engem egyébként érdekel a magyar foci, a televízióban szinte minden közvetítést megnézek.

Szívesen lenne ma játékvezető?

– Megmondom őszintén utódaink nincsenek könnyű helyzetben. Hiába vannak hatan egy NB I-es vagy nemzetközi mérkőzésen, mégsem tudnak mindig helyesen dönteni. Az aprólékos tévés visszajátszásokból – amit ők nem ismernek – minden kiderül. A les megítélésében az úgynevezett söprögetői poszt megszűnése is nehezíti a dolgukat. Egyébként pedig szebbnél szebb szerelésekben virítanak, nekünk egy volt, s azt is magunknak kellett beszerezni, megvarratni. Bár alakulhatott volna szerencsésebben is a pályám, nem vagyok elégedetlen. Jólesett, hogy munkám elismeréseként 2002-ben megkaptam a Nógrád Megye Közgyűlése által alapított Bérczy Károly-díjat.

 

Hozzászólások