Statisztikák (34)
Az OTP Bank Ligában eddig 21 játékvezető működött közre. Sokszor éri kritika őket, hogy egy-egy klub mérkőzésein rendszerint sokat hibáznak a csapat kárára – dicsérni kevesebbszer szokták őket. Az alábbi gyorslista némi betekintést nyújt az eddigi szereplésükbe, már ami a klubokhoz fűződő kapcsolatukra utalhat. a játékvezető-küldés illetékesei elég jól elosztották a meccseket. Láthatóan ügyeltek rá, hogy egy csapatnak se legyen “házi” bírója. Néhány érdekesség azonban így is akadt, mindenki csemegézzen klubhovatartozása szerint!
Az NB. II-ben Urbán Eszter osztogatta a legjobban a sárgákat. Ő átlagban 4 napod adott, igaz csak egy mérkőzést vezetett. Kulcsár Katalin által vezetett mérkőzésen egy játékost ki is állított. Íme a többi lapkirály!
Iványi István és Péter Tamás (képünkön) lett a legfoglalkoztatottabb két asszisztens az NB. II-ben

Az NB. II-ben a legfoglalkoztatottabb játékvezető Berke Balázs és Radványi Ádám lett 9-9 mérkőzéssel. Érdekesség, hogy mindketten az NB. I-es játékvezetői keret tagjai.
Ilyen kimutatás még nem nagyon volt az élvonalbeli játékvezetőkről: játékvezetőkkel hazai győzelem, döntetlen vagy vendég győzelem született. Érdekességek azért vannak...






