A helyi szurkolók kis híján megtámadták a hétvégén Krajcsovicz Zsolt futballbírót, ezért félbeszakadt a mérkőzés. Ismét botrányba fulladt a Kötegyán-Szarvas FC II. megyei harmadosztályú mérkőzés, alig egy évvel ezelőtt, tavaly júniusban már abbamaradt a két csapat meccse a határszéli kisközségben.
Az MLSZ Baranya Megyei Igazgatóság Igazgatója - Czakó Dénes JB elnök szervezésében - a héten megbeszélés keretében találkozott a Baranyai Megyei Rendőr- Főkapitányság vezetőjével, Dakos József Dandártábornok Úrral. A megbeszélés témája, a jövőbeni közös együttműködés a Baranya megyei amatőr labdarúgó mérkőzéseken tapasztalható rendbontások megelőzésében. A megbeszélés eredményeképpen a Baranya Megyei Rendőr- Főkapitányság a jövőben, rendőri jelenlét biztosításával járul hozzá - az Igazgatóság által kockázatosnak ítélt mérkőzéseken - a mérkőzések rendjének fenntartásához.
Eszméletét veszítette a Szany II - Tényő meccs partjelzője
Írta: kisalfold.huEszméletét vesztette a játékvezető-asszisztens szombat délután a Szany II. - Tényő megyei III. osztályú labdarúgó mérkőzés közben - írja olvasó-tudósítónk.
Magyar érdekeltsége is lesz a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőinek, hiszen a Real Madrid – Bayern München szerdai meccsét Kassai Viktor vezeti. A kulisszák mögé igyekeztünk egy kicsit bepillantani a pécsi volt FIFA-játékvezető, Ábrahám Attila segítségével.
A Magyar Labdarúgó Szövetség Szabolcs-Szatmár Bereg Megyei Igazgatóságának Játékvezetői Bizottsága úgy döntött, hogy április 16-án, hétfőn három helyszínen tart kiértékelést. Az alkalom különleges volt, hiszen általában Nyíregyházán találkoznak időről időre a játékvezetők. Ezúttal viszont az elnökség tagjai „mentek házhoz”, és a visszajelzések alapján hasznos kezdeményezésnek bizonyult mindez. Nyíregyházán Benkő Róbert volt a koordinátor (Kiss Lajos hozzászólásaival élénken tartotta a figyelmet).
Tévesen tette közzé néhány igazgatóság a weboldalán, hogy a játékvezetőknek ellenőrizniük kell a fényképek érvényességét.
Zajlik az élet a megyei bajnokságokban is. Nyolcat hintett a Méhkerék, Dél-Borsodban is van El Clásico, a Szany II-Tényő meccs partjelzője felemelte a zászlót, aztán összeesett.
A mérkőzés a 80. percben félbeszakadt a Gödre - Lakocsa megye II-es mérkőzés 3-1-es vendég vezetésnél. A vendégek 3. gólját követően a hazai kapus odarohant az 1. számú asszisztenshez, akit hátralökött. Ezt követően T.G. ököllel fejen ütötte a játékvezetőt, közben az asszisztenst a hazai csapatkapitány karjánál fogva megpróbálta földre rántani, majd ezután L.A. ellökte asszisztenst. Az ügy a Fegyelmi Bizottság és a rendőrség előtt folytatódik.
Aki tud a sorok között olvasni, még az sem sejtheti, hogy mi lett a Kemecse–Nagyecsed NB III-as labdarúgómeccs utóélete. Miskolczi duplájával és Ádámszki találatával 3–0-ra nyertek a házigazdák. És bár az ecsediek maradtak alul, a megyei presztízsmeccsnek Sándor Csabajátékvezető lett a nagy vesztese.
Jelentkezett a szombati monori cselekmény elkövetője, aki az MLSZ Pest megyei igazgatójának írt elektronikus levelet, amelyet az alábbiakban tartalmi változtatás nélkül közlünk.

Megyék





