A Zuhanyhíradóban két autentikus szakértő, Kassai Viktor és Puhl Sándor segítségével elemeztük a magyar játékvezető-utánpótlás helyzetét.
Az UEFA és az MLSZ támogatásával indított játékvezetői tanfolyamokra már lehet jelentkezni.
Minden információ elérhető a tanfolyami weboldalon:
http://www.facebook.com/jatekvezetoitanfolyam
Ahogy az elmúlt években is történt, a téli időszakban kerül sor az alapfokú játékvezetői tanfolyamok megszervezésére, és még a tavaszi szezon kezdete előtt a hallgatók vizsgáztatására.
Az MLSZ Játékvezető Bizottsága – kihasználva a bajnokságok téli szünetét - a többéves hagyománynak megfelelően december hónaptól kezdve meghirdette alapfokú játékvezetői tanfolyamait.A legfrissebb (még nem végleges) adatok szerint az MLSZ központi hirdetései és a szokásosnál rövidebb, de intenzív propaganda, valamint a hatékony helyi toborzó munka révén a jelenlegi létszám országos szinten meghaladja az 500 főt. A kurzusok minden megyeszékhelyen, sőt a nagyobb megyékben több településen is zajlanak. Az összes megyében befejezték az első két tanfolyami napot, melyet még további 10 követ. A gyakorlati, elméleti és fizikai tesztekre várhatóan február végén, március elején kerül sor és a sikeresen vizsgázók a tavaszi szezon mérkőzésein már működhetnek.






