Vitára adott okot a szombati Ferencváros-Vasas bajnoki mérkőzés döntő momentuma. A sportsajtó szinte teljes egyetértésben úgy számolt be a ferencvárosi tizenegyes körülményeit illetően, hogy Andó-Szabó játékvezető túlzott szigorral mutatott a büntetőpontra, amikor Takács Zoltánnal ütközött a büntetőterületen belül.
Détári Lajos, a Ferencváros szakmai stábjának a vezetője a vasárnapi, Honvéd elleni bajnoki mérkőzésen rendesen kikelt a játékvezetőkre, s egyben Puhl Sándornak is. Ám szerinte hiába, mert védi a mundér becsületét, ő úgy sem fogja megmondani!
A HírTV Sportré vendége Puhl Sándor, akit négyszer választottak meg a világ legjobb játékvezetőjének. Az egykori sípmester többek között pályafutása kezdetéről mesélt.
A világszínvonal emléke köszöntött be a legutóbbi Pécs – Budapest Honvéd, NB II-es labdarúgó-mérkőzésre. A játékvezetői ellenőr „bizonyos” Puhl Sándor (képünkön) volt, aki 1994-ben világbajnoki döntőt is vezetett.
Információnk szerint Puhl Sándor lesz a jövő szombati MTK-Honvéd NB. I-es bajnoki mérkőzés ellenőre, amit Bognár Tamás – Lémon Oszkár, Takács Gábor, Szilasi Szabolcs négyes vezet. Köszöntünk Sándor újra köztünk!






