Az elmúlt hetekben pro és kontra több vélemény látott napvilágot a gólvonal-technológia bevezetésével kapcsolatban.
Több hozzászólónk jelezte, hogy a Tatán megrendezésre kerülő játékvezetői edzőtáborban feltűnt Arany Tamás. Néhány országos kerettagnál érdeklődtünk, hogy mi igaz a pletykákból. Íme amit megtudtunk tőlük: Tizedesünk a békülés jegyében (elmondása szerint elhárult, megszűnt az ok amiért Arany Tamás kikerült az országos keretből) Tamásra ősztől az NB. II-es ellenőri keret tagjaként számít, valamint a JB kommunikációs és szervező albizottságának (kicsit röhejes, hogy négy év után kiderült, hogy ilyen is van) munkatársa lesz. Érdekes fordulat december óta! Vajon mi lehet az ügy hátterében? Valaki ismét szembeköpte magát? Csak vele békülnek vagy mással is? A kérdésekre keressük a válaszokat
„Fejtágítón” vettek ma részt a Videoton FC játékosai, az elsőcsapat keretének Arany Tamás, a Fejér Megyei Labdarúgó-szövetség Játékvezetői Bizottságának elnöke tartott előadást szabályismeretből. A licenc követelmények közötti oktatás nem csak jó hangulatú, de hasznos is volt: játékosaink számos mérkőzésszituáció megítélésével kapcsolatos kérdésükre választ kaptak - írta a vidi.hu
„Vágner László tájékoztatás alapján Arany Tamás újra élvonalban működhet”. Így kezdődik a hír, amelyet közzé tettek az mlsz.hu-n. Persze, ez most csak tréfa, bár Arany Tamás még mindig az élvonalbeli játékvezetők között szerepel. A magyarázat egyszerű: most sem frissítették a kereteket a decemberi döntéssel összhangban.
Csütörtökön kiengedték a fehérvári Szent György Kórházból Arany Tamást, a kiváló labdarúgó játékvezetőt, akit még vasárnap éjjel a H1N1 vírus gyanújával vitt be a mentő. A vizsgálatok ezt meg is erősítették, ám köszönhetően jó fizikai állapotának, Arany legyőzte a vírust.






