Reagált a borsodi igazgató

2018-04-09 12:33:20
Játékvezetők:


A borsodi játékvezetők megkeresése után felvettük a kapcsolatot a megyei igazgatóval, aki korábban is minden esetben nagyon korrektük állt az érdeklődő játékvezetők elé.

"Megyei igazgatóként nem tisztem a játékvezetők teszteredményeit nyomon követni, ez a mindenkori JB feladata." - írja Sajti Viktor a focibiro.hu szerkesztőségének megküldött levelében.



"Borsod-Abaúj-Zemplén Megyében - mint minden bajnokságot szervező MLSZ szervezetnél - kizárólag olyan játékvezető működhet az MLSZ/Megyei Igazgatóság által szervezett rendezvényeken, akinek érvényes tesztje van.



A 2017/18-as évad téli tesztje eredetileg február 25-re volt kitűzve, de az időjárás miatt a teszt halasztásra került és a leginkább megfelelőnek tűnő időpont március 16-a lett.



Akik ezen a teszten nem tudtak megjelenni, vagy esetlegesen nem sikerült a tesztek valamelyik szegmense, azoknak, - mint minden megyében - póttesztelési lehetőséget biztosított a JB.


Mivel a bajnokságok közben és munkanapokon nehéz minden játékvezetőnek egyformán megfelelő időpontot találni, illetve a Miskolci Atlétikai Centrum pályája is nagy kihasználtságnak örvend, 3 pótteszt időpont is a játékvezetők rendelkezésére állt. Ezen póttesztek megtartása után alakult ki a végleges "tavaszi" keret, melyet a JB elfogadásra terjeszt elő a Megyei Társadalmi Elnöksége részére a szabályzatokban meghatározottak szerint.


A fentiek alapján ismétlem, csakis olyan játékvezető működik a megyében, akinek sikeres elméleti és fizikai tesztje van.

 

Az előfordulhatott esetleg, hogy valaki a pótteszt megtartása előtt működött már a tavaszi idényben, de a tesztnek - az érvényben lévő szabályzatok értelmében - nem szükséges megelőzniük a bajnoki rajtot (lásd: NB I)

A cikkben az olvasható, hogy olyan személy nyilatkozik, aki sikeres tesztelt, így nem tartom életszerűnek, hogy a 3 pótteszten is részt vett és figyelte, ki nincs ott...de a teszt rendezői, a megyei JB tagjai és több országos játékvezető is jelen volt ezen pótteszteken, az Ő általuk, hozzám eljuttatott ionformációk valóságtartalmában nincs okom kételkedni.

 


Az Ausztráliáig való elüldözés pedig igencsak nem helytálló vád a megyei JB-er nézve, nyugodtan kijelenthetjük, hogy Fábián Mihály - személyes barátom, akivel azóta is szinte napi a kapcsolat - (magyar) játékvezetői karrierjének végéhez, a megyei JB-nek igen kevés köze volt, Misi hosszú évek óta az országos - és FIFA - keret tagja volt, és őszintén mondom, bár lenne olyan országos lobby-ereje a megyei JB-nek, hogy beleszólhat az országos keretbe, akkor lenne most is 3-4 borsodi NB I-es (FIFA) játékvezetőnk..."